Lovasok és lómániások oldala!

"A ló előnye tenger , mert a bölcsnek ló való,mert lóvá tesz az ember és emberré tesz a ló."

 

A legfontosabb lóápolási eszközök és helyes alkalmazásuk:

A következő irományomban a lóápoláshoz leggyakrabban alkalmazott eszközöket szeretném bemutatni.

Az első számú versenyző, a lóvakaró, mely készülhet műanyagból, fémből vagy gumiból. A műanyag és a fém túl merev anyag, könnyen okozhatunk fájdalmat, kellemetlenséget az állatnak a csontos részeknél, ráadásul a műanyag nem is valami tartós. Ezért szerény személyem a gumiból készült eszközt ajánlja, mely kellően hajlékony, mégis erős. A vakaró (Galéria 1. kép) azt a célt szolgálja, hogy az elhalt szőrszálakat és a port eltávolítsa az egészséges szőrszálak közül. A nyaktól lefelé az egész állatot vakarjuk végig vele, ami azt jelenti, hogy körkörös mozdulatokkal, erősen rányomva az állat bőrére, visszafelé dörzsöljük. Pozitív velejárója, hogy ezzel meg is masszírozzuk a lovat, tehát serkentjük a vérkeringést, és kellemes érzést is okozunk kedvencünknek. A vakaróban megrekedt szőrcsomókat és port üssük ki belőle, majd folytassuk a műveletet a maron, háton, szügyön, hason, végtagokon és a faron. 

Hogy a vakaró által a felszínre került piszkot eltávolítsuk a ló felületéről, alkalmazzunk gyökérkefét (Galéria 2. kép). Ezzel szőr mentén simítsuk végig az egész állatot. Ha még valahol poros, újra megdörgölhetjük vakaróval, majd ismét alkalmazzuk a gyökérkefét.

Finom sörtéjű kefével (Galéria 3. kép) törüljük át az egész lovat, ezzel elvégezzük az utolsó simításokat, és az eredmény egy fényes kültakaró lesz! (Ha még precízebbek akarunk lenni, akkor még egy ronggyal is áttörülhetjük.)

Következik a sörény és a farok. Léteznek fésűk is, de a sörénykefével (Galéria 4. kép) valamivel könnyebb dolgunk van. A lényeg, hogy igyekezzünk nem húzni az állat sörényét/farkát. Egyik kezünkkel fogjunk meg egy tincset a tövénél, és úgy próbáljuk meg kifésülni. Akkor lesz tökéletes az eredmény, ha már nem akad meg egyszer sem a kefe.

Jöhetnek a paták.  Vegyük fel szépen sorban mind a 4 lábat (a nevelés során erre különös gondot kell fordítani, hogy ne okozzon a későbbiekben balesetet az állat!). A patakaparó (lsd. vezérkép) segítségével távolítsuk el a patába szorult sarat, kavicsokat, trágyát, szalmát, majd patazsírral ápolhatjuk a patákat.

Ezeken kívül még rengeteg lóápolóval találkozhatunk, ha bemegyünk egy szakáruházba, de ezek a legalapvetőbb és legfontosabb eszközök.

 

 

 

 

 

 

Lóápolás titkai:

Lóápolás, lópucolás, csutakolás. Mindenképpen szükség van rá, ez egyértelmű. Na de hogyan kezdjünk hozzá, mi mire való, és mit mikor alkalmazzunk?

Kezdjük a  szalmacsutakkal, melynek elkészítése rendkívül egyszerű. Mindössze egy marék, hosszú szálú szalmára van szükség, melyet megtekerünk, s félbehajtunk. Az izzadt lovat átdörzsöljük vele, s meg is történt a csutakolás.

Ma már azonban rengeteg eszköz áll rendelkezésünkre, melyekkel megkönnyíthetjük és hatékonyabbá tehetjük munkánkat.

Ha úgy döntünk, hogy megfürdetjük a lovat, akkor tekintettel kell lennünk az időjárásra. Csak akkor szabad fürdetni, ha ahhoz elég meleg van, különben kockáztatjuk négylábú társunk egészségét. A víz lehűti a lovat, de a legnagyobb melegben sem szabad totálisan hideg vízzel locsolni az állatot, mert az is ártalmas. Langyos vizet kell használni, és mindig a paták felől indulva felvelé, szépen lassan kell haladni, hogy a ló hozzászokjon az új környezeti tényezőhöz. Ha nem így teszünk, türelmetlenkedünk, rögtön nekiesünk, vagy a fejére spriccelünk, kedvencünk megriadhat, kárt tehet magában, vagy balesetet okozhat.

Használhatunk lósampont is, de enélkül is tisztává varázsolhatjuk a lovat. Fejét nedves szivaccsal mossuk át ügyelve arra, hogy a szemébe, orrába, fülébe ne kerüjön víz. Mossuk ki a farkát és a sörényét is, emeljük fel a lábakat, és a patákat is öblítsük  át, gyökérkefével sikáljuk meg. Ha végeztünk, a tajtékvonó éllel eltávolíthatjuk a szőrszálak között megállt vízcseppeket. A sörényt és farkat fésüljük ki, a patákat patakaparóval tisztítsuk meg, patazsírral kenjük be, s ha tehetjük, vezetőszára téve a lovat sétáljunk, hagyjuk legelni, míg megszárad (négylábú barátaink fürdetés után - ha tehetik - előszeretettel hemperegnek meg a fűben, vagy inkább a homokban). Semmiképp se állítsuk be nedvesen/vizesen a hideg istállóba!!!

 

A szoptató kanca takarmányozása

 

 

A szoptató kanca takarmányozása

 

Nagyon fontos a szoptató kanca helyes táplálása, mivel ezzel közvetetten a megszületett csikót is takarmányozzuk.

 

Ellés után a kanca takarmányadagjából 3 napig kissé vissza kell venni, de a legtöbb tápanyagra a laktáció során van szüksége. Kedvező hatású, ha ellést követően könnyen emészthető takarmánnyal kínáljuk az állatot (zúzott zab, áztatott korpa), és a normális szálas adagot csak egy héttel később adjuk.

 

A szoptató kancák számára a legelő a legkedvezőbb, ha jó minőségű, akkor minimális abrak kiegészítéssel, vagy akár kiegészítés nélkül is jól tudják csikóikat nevelni. Az anyakancák életfenntartó igénye nagyobb, mint csikót nem nevelő társaiké, mivel sokkal aktívabb életmódot folytatnak a szoptatás és a felügyelet révén. A megszületést követően a csikó növekedési erélye az első hónapokban óriási, és ezt elsősorban a kanca tejének kell biztosítania.

 

Egy kutatásban megvizsgálták, hogy a kancák csontsűrűsége csökkent a tejtermelés időszakában. Viszont a takarmány többlet ásványi anyag tartalmával sem lehetett erre a jelenségre pozitívan hatni, tehát a csontsűrűség helyreállítódása csak a laktációt követően történhet meg. Az évenkénti ellések komoly kihatással vannak tehát a kancák ásványi anyag raktáraira, ugyanis kutatások alátámasztották, hogy a csontsűrűség annál alacsonyabb egy kancában, minél több csikót hozott a világra (ne felejtsük el, hogy torzító tényező lehet az életkor!).

A vemhes kanca takarmányozása

A vemhes kanca takarmányozása

A tenyészkanca tartása akkor válik gazdaságossá, ha minden évben ellik egy egészséges csikót. Azonban az újszülött fejlődésére már a fogantatása előtti események is hatnak, ezért feladataink elég korán kezdődnek.

A kanca tenyészkondícióban tartása rendkívül fontos. A mínusz vagy a plusz kondíció egyaránt károsan hat a reprodukciós teljesítményre. Már a vemhesülés pillanatától kezdve megfelelően kell takarmányoznunk, hogy ki tudjuk elégíteni a kanca és a növekvő magzat igényeit.

A vemhesség első trimeszterében a magzatnak még nem mennyiségi, hanem inkább minőségi igényei vannak, ezért komplett vitamin-kiegészítést kell a kancának adagolni. A középső szakaszban a vitamin mellett ásványi anyagokkal, főként kalciummal kell feldúsítani a kancával etetett takarmányt, és csak az utolsó harmadban kell a mennyiségi növelésre összpontosítani. Ekkor kell az abraktakarmány mennyiségét emelni, vagy nagyobb energiájú lótápra kell váltani, valamint továbbra sem maradhat el a vitamin- és ásványi anyag kiegészítés. Sajnos ki kell emelni (mert nem mindenki számára egyértelmű), hogy penészes, toxinos takarmányt tilos etetni vemhes kancával!

Újabb kutatások szerint már csak az első 4 hónap az, amiben elegendő a kancát létfenntartásra takarmányozni, ezt követően folyamatosan, növekvő mennyiségben szüksége van energia és fehérje kiegészítésre is. Az új ajánlás szerint csak a 7. hónaptól szükséges az ásványi anyag pótlás, ugyanis eddig csak a lágy szövetekben történik növekedés.

Más ajánlások szerint azonban már az 5-6. hónapban meg kell emelni a réz mennyiségét, ugyanis ezzel a születendő csikónál csökkenthetjük a különböző ízületi gyulladások kialakulásának esélyét. A réz az ízületek stabilitásáért, a lysoxidáz enzimen keresztül felelős.

A vemhesség utolsó harmadában adott vakcina növeli a föcstej ellenanyag szintjét, amely majd az újszülött csikó takarmányozásával fog szoros kapcsolatban állni.

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 2
Heti: 13
Havi: 17
Össz.: 7 589

Látogatottság növelés
Oldal: Lovakról amit mindig! tudni kell!
Lovasok és lómániások oldala! - © 2008 - 2024 - lovasoknakmindent.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »